
Húsz dolmányos varjú. Húsz szarka. Húsz szajkó.
Tegnapig ez húsz megmentett életet jelentett. 2026. november 20-tól a magyar Büntető Törvénykönyv szerint ez egy félmillió forintos bűncselekmény.
(Előző cikkünkben – [A „JOGHÉZAG ÁRA”: Amikor a törvény az irgalom ellen fordul] – bemutattuk, hogyan tette kötelezővé a 2025-ös vadászati törvény a belterületen befogott vadászható fajok megsemmisítését. Most megmutatjuk a rendszer következő szintjét: hogyan tette a jogalkotó büntetendővé magát a mentést is.)
A rendszer szintet lépett: az irgalom mostantól a Btk. hatálya alá tartozik.
1. A szintlépés anatómiája: Egy uniós irányelvből magyar csapda
2026. november 20-án hatályba lépett a Büntető Törvénykönyv módosítása (2026. évi LXVI. törvény, amelyet a Kormány T/568. számon nyújtott be az Országgyűlésnek). A hivatalos indoklás elegáns: a környezet büntetőjog általi védelméről szóló uniós irányelv ([EU] 2024/1203) átültetése volt a cél, amely eredetileg a vadon élő állatvilág védelmét szolgálná.
Csakhogy a magyar jogalkotó keze alatt a természetvédelemből pillanatok alatt vadmentő-üldözés lett. A módosított Btk. 242. § (1) bekezdés d) pontja ugyanis bűncselekménnyé – természetkárosítássá – nyilvánította a jogszabályban meghatározott vadon élő állatfajok egyedeinek „jogellenes megszerzését vagy tartását”, amennyiben azok együttes értéke eléri az 500 000 forintos értékhatárt.
Hogy is történt ez?!
A legszebb az egészben, hogy maga a hivatkozott uniós irányelv (a 2024/1203-as direktíva 3. cikk (2) bekezdés n) pontja) szó szerint „védett, vadon élő állatfajok” példányairól beszél, és kifejezetten kivételt tesz akkor, ha a cselekmény elhanyagolható mennyiséget érint, és nincs negatív hatással a faj védettségi helyzetére. Csakhogy Magyarországon a dolmányos varjú, a szarka és a szajkó nem védett faj – hanem egész évben gyérítendő, vérdíjas dúvad. A magyar jogalkotó tehát úgy hivatkozott Brüsszelre, hogy közben az uniós kivételeket kidobta, az irtandó kártevőkre ráhúzta a „természetkárosítás” paragrafusát, a mentőhelyeknek pedig elfelejtett legális engedélyezési utat biztosítani.
2. A skizofrén matek: Ingyen lőszer és puskatus vs. 25 000 Ft-os „vadgazdálkodási érték”
Itt jön a jogalkotói cinizmus csúcsa. Mivel a vadászható varjúfélék – így a dolmányos varjú, a szarka és a szajkó – mentésére és ellátására a magyar jogrendszer máig nem adott ki engedélyezési keretet, minden mentőhely, amely befogadja őket, automatikusan „jogellenes tartóvá” válik. És mennyit ér egy ilyen madár a törvény szemében?
A vadászterületen: mínusz egy töltény – vagy még annyi sem. A vadgazdálkodás szemében ezek a fajok kártékony dúvadak, amelyeknek az elejtéséért sok helyen lőszertérítés – vagyis vérdíj – jár. Ott a cél a totális gyérítés. Ezt szolgálja az élvefogó csapdázás (a Larsen-csapda és társai) is: hiába írja elő a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 22. §-a, hogy a befogásnál kíméletesen, az állat testi épségét és egészségét nem veszélyeztető módon kell eljárni, és a csapdát legalább 24 óránként ellenőrizni kell, a valóságban sokszor sem élelemről, sem ivóvízről nem gondoskodnak, és az előírt ellenőrzési gyakoriság sem valósul meg. Nemegyszer védett ragadozó madarak – például héja vagy egerészölyv – is bekerülnek ezekbe a csapdákba, és élelem híján a rácsok mögött ölik meg a csapdázott varjút, szarkát vagy szajkót. Ha pedig véletlenül arra téved a csapdát kihelyező, és a célállat még életben van, sokszor még egy töltényre sem méltatják: egyszerűen puskatussal verik agyon.
A mentőhely röpdéjében: 25 000 forint. Amint viszont ugyanezt a törött szárnyú szarkát vagy elárvult varjúfiókát egy mentőközpont felveszi a földről, előkerül ugyanennek a 79/2004. (V. 4.) FVM rendeletnek a 20. melléklete, amely egyedenként 25 000 forintos „vadgazdálkodási értéket” rendel hozzájuk. A matek pofonegyszerű: 20 × 25 000 Ft = 500 000 Ft.
Húsz megmentett fióka – két-három fészekalj –, és a mentőhely vezetője máris átlépte a Btk. értékhatárát. Ha csapdában éhen halnak, vagy puskatussal agyonütik őket, az „vadgazdálkodás”. Ha életben tartjuk őket, börtön fenyeget.

3. A szent tehén és a bűnbak: Kétarcú állatvédelem
A rendszer képmutatása a mindennapi mentőmunkában válik igazán gyomorforgatóvá. Ha egy mentőhely befogad és meggyógyít egy sérült fehér gólyát vagy szürke gémet – amelyeknek a természetben éppen a vadászható, földön fészkelő madárfiókák és a nyúlfiak jelentik a mindennapi táplálékát –, a bürokrácia tapsol, glóriát rajzol a mentő feje fölé, és elismeréseket osztogat. Ha viszont ugyanaz a mentő, ugyanabban a volierben, ugyanazzal a kézzel gyógyszert ad húsz darab sérült dolmányos varjúnak, szarkának vagy szajkónak, arra a törvény keze bilincset kattint. Nem azért, mert ártott a természetnek – hanem azért, mert nem hagyta elpusztulni azt, amit a vadászati lobbi kártevőnek bélyegzett.
4. Az Állatvédelmi törvény végleges kivégzése
Az 1998. évi XXVIII. törvény (Állatvédelmi törvény) továbbra is kimondja: az állatnak tilos fájdalmat, szenvedést okozni, és biztosítani kell számára a védelmet a sérüléstől és a betegségtől. Csakhogy 2025 decemberében a Vadászati törvény előírta a befogott vadászható fajok megsemmisítését, 2026. november 20-án pedig a Btk. 242. § (1) d) pontja bűncselekménnyé tette az életben tartásukat. A jogalkotó választás elé állította a magyar madármentőket: vagy megszegik az Állatvédelmi törvényt és a saját lelkiismeretük parancsát azzal, hogy a kukába dobják vagy kivégzik a hozzájuk kerülő sérült madarakat, vagy vállalják, hogy a Büntető Törvénykönyv alapján eljárás indul ellenük.
Zárógondolat: Mi nem dobjuk őket a kukába
A Varjúházban több tucat tartósan sérült, röpképtelen, önálló életre képtelen dolmányos varjú, szarka és szajkó él biztonságos, zárt röpdékben, szakszerű állatorvosi felügyelet mellett. Ezek a madarak nem a profitot zavarják, hanem élő bizonyítékai annak, hogy az irgalom nem függhet attól, melyik mellékletben szerepel egy faj neve. Mi nem fogjuk őket a kukába dobni. A jogalkotónak viszont ideje lenne szembenéznie azzal, mit művelt – mert egy olyan országban, ahol az életmentés bűncselekmény, nem a madármentőkkel van a baj, hanem a törvénnyel.