Míg nálunk a szürke dolmányos varjú a mindennapok része, ha nyugat felé vesszük az irányt, vagy átkelünk az óceánon, a tájat egy teljesen más, koromfekete ragyogású madár uralja: a Kormos varjú.
Ő az, akit a történelem során a legtöbbször bélyegeztek meg az éjfekete tollai miatt. Ám ha fellapozzuk a nyugat-európai és az amerikai őslakosok meséit, egy olyan összetett lény rajzolódik ki előttünk, aki egyszerre hordozza a sötétség titkait és az élet legfényesebb áldozatait.
Nyugat-Európa: A Csataterek Úrnője és a Sors Írnoka(Forrás: Kelta és ír mitológiai örökség nyomán)
Ha elmerülünk a ködös Brit-szigetek és Írország kelta mondavilágában, a kormos varjú egy fenséges, de félelmetes istennő alakjában jelenik meg.
Ő Morrígan, a csaták, a sors és a szuverenitás háromarcú kelta istennője. A kelta harcosok nem kártevőként tekintettek a madárra.
Úgy tartották, hogy Morrígan egy hatalmas, fekete varjú alakját felöltve ott kering a csataterek felett. Amikor a szárnyaival csapdosott és rikácsolt, azzal bátorságot öntött a saját harcosaiba, és fojtogató félelmet a sorsukra váró ellenség szívébe.
De a kelta hitben a varjú nem a gonoszságot jelentette: ő volt az, aki gondoskodott arról, hogy az elesett hősök lelke ne tévedjen el, és biztonságban átkeljen a túlvilágra.
Ő volt a sors kérlelhetetlen írnoka. is.
Az Amerikai Kontinensen: A Szivárványvarjú legendája örökíti meg a "fekete varjút"(Forrás: Észak-amerikai lenape és cherokee indián hagyományok)
Ha átrepülünk az Atlanti-óceánon az amerikai kontinensre, az ottani indián törzsek meséiben a varjú karaktere egy egészen megrázó, önfeláldozó történetben kel életre.
Ez a Szivárványvarjú (Rainbow Crow) legendája.
A mese szerint réges-régen, amikor a világon beköszöntött az első, jéghideg tél, az állatok és az emberek majdnem megfagytak.
Nem volt tűz a földön. Ekkor a madarak közül a legszebb jelentkezett, hogy felrepül az égbe a Teremtőhöz: a varjú, akinek akkor még hófehér, szivárványszínben tündöklő tollai voltak, és a hangja szebb volt, mint bármelyik fülemüléé.
A varjú feljutott az égbe, és csőrében egy izzó, tüzes ágat hozott le a földre az embereknek.
Ám a hosszú úton a tűz füstje fojtogatta: a csodás hangja örökre rekedtté vált a koromtól, és a gyönyörű, szivárványszínű tollai mind egy szálig éjfeketére égtek.
Bár elveszítette a külső szépségét, az indiánok a mai napig a legmagasabb tisztelettel néznek rá.
Úgy tartják, hogy ha a napfényben jó szögből nézed a kormos varjú fekete tollait, még mindig látni bennük a szivárvány csillogását – az önfeláldozó szeretet örök emlékét.
A Kormos varjú ma a Varjúházban
Nálunk, Kiskőrösön a Varjúházban a kormos varjú igazi ritkaságnak számít, hiszen az ő birodalma Nyugat-Európa és Amerika. Ám amikor néha hozzánk is bekerül egy-egy éjfekete köpenyes vándor, mi nem egy „baljós madarat” látunk benne.
Látjuk benne a kelta harcosok védelmezőjét és az indiánok önfeláldozó hősét.
Gondozásuk során arra törekszünk, hogy meggyógyítsuk őket, és visszaadjuk a szabadságot, amellyel évezredeken át hidat képeztek a sötétség és a fény, a föld és az ég között.
