– Tanuljunk meg végre madárul!
Varjútámadás vagy szülői óvoda? – Tanuljunk meg végre madárul!
Minden tavasszal elszabadul a hisztéria a lakótelepi csoportokban és a híradókban: „Megtámadott a varjú!”, „Veszélyes a park!”.
A média ilyenkor hajlamos ráerősíteni a félelmekre, és „horrorisztikus” esetekről cikkezik, elmosva a határt a valódi veszély és a természetes védekezés között. Pedig a madár nem Hitchcock filmjét forgatja újra, és nem vált át „gonosz üzemmódba”. Ő csak egy olyan nyelven beszél, amit mi – a természetből kiszakadt városlakók – már nem akarunk érteni.
A te szelfid az ő gyerekrablása.
Nézd meg jól a fenti ábrát. Amit te „cuki fiókának” látsz a járda szélén, akiről kell egy közeli fotó az Instára, azt a szülő a faágról „veszélyben lévő gyereknek” látja. Számára te nem egy békés járókelő vagy, hanem egy hatalmas, fenyegető ragadozó, aki épp a gyereke fölé hajol.
A dolmányos varjú szigorúan territoriális, különösen a fiókanevelési szezonban. Csak a fiatal, „szingli” varjak bandáznak, ám a párba állás után leválnak a csoportról, és elszántan védik a revírt.
A varjú nem „támad”, hanem védekezik. A megoldás pedig végtelenül egyszerű: 20 méter. Ennyi távolság kell a békéhez. Ha tartod a távolságot, a madár megnyugszik, te pedig megúszod a „fejre koppintást”. A súlycsoport nem számít, ha ösztönökről van szó. Az emberi ész imádja a statisztikákat, hát nézzük a számokat:
- Egy kifejlett szürke farkas súlya 30–50 kg. Félelmetes jelenség, aki előtt ösztönösen megállsz.
- Ezzel szemben egy dolmányos varjú mindössze 0,4–0,5 kg (igen, még fél kiló sincs!).
Akkor miért hiszed azt, hogy a varjú kevésbé vadállat?
A természetben az ösztön nem ismer mértékegységet.
A varjú ugyanazzal a kíméletlen elszántsággal védi a fiókáját, mint a farkas a kölykét. Lehet, hogy nincsenek mázsás állkapcsai, de van egy vastag, erős csőre és olyan légi akrobata, amivel bármilyen betolakodót képes megzavarni.
.„Támadás” mint médiaszenzáció" Míg a szalagcímek vért és agressziót sugallnak, a valóságban a varjak leggyakrabban csak rárepüléssel, hangos károgással vagy a hajunk „megfésülésével” próbálják távozásra bírni a betolakodót.
Nem vadásznak ránk, csupán a földre került, még repülni nem tudó fiókáikat féltik. A szülők elemzik a helyzetet, és csak akkor mozdulnak, ha az elkerülhetettlen, először Éles hosszú károgó hanggal figyelmeztetnek és, ha ez nem használ, akkor indulnak .A sajtó és egyéb "tartalom készítő" , felelőtlen "hírverő" által generált hisztéria helyett, megértésre lenne szükség: ha egy-két hétig elkerüljük az érintett fészkelőhelyeket, a konfliktus magától megszűnik, amint a fiókák szárnyra kapnak.
Mielőtt „károsnak” vagy „gonosznak” bélyegeznéd a fiókáját védő Dolmányos varjút , gondolj arra, hogy ez az ösztön a legősibb és legtisztább erő a világon. Még a Biblia is ehhez hasonlítja a legfőbb védelmet:
„Mint a fiait védő madár, úgy oltalmazza a Seregek Ura Jeruzsálemet...” (Ézsaiás 31,5)
Ha a Teremtő védelmező erejét egy madár szülői ösztönéhez hasonlítja az írás, talán neked is ideje lenne felismerned: amit a parkban látsz, az nem agresszió, hanem a természet egyik legszebb és legvadabb megnyilvánulása. Legyél te az intelligensebb: tiszteld a határokat, és tartsd a távolságot!
!
