A Dolmányos varjú

A szürkeállomány diadala:



Történelmi múlt: A mezők szélétől a betondzsungelig A kezdetek:

Eredetileg ő is a nyílt vidékek, mocsárszélek és erdőszegélyek lakója volt. Évszázadokig tartotta a tisztes távolságot az embertől. A fordulat: Miközben a Vetési varjút elüldözték, a dolmányos rájött, hogy az emberi környezet egy kifogyhatatlan svédasztal. Ő nem elmenekült, hanem bevonult a városba.

 Megjelenés, alkalmazkodás és intelligencia 

A Dolmányos varjú megjelenése elegáns, szép fekete "dolmányt" visel a szürke testen. Nyakán fekete "előke", mely minden egyednél más és más.

A Dolmányos varjú,  nem „szerszámkészítő kisiparos”, hanem a lehetőségek nagymestere. Bár a hazai varjúfélék a vadonban nem „gyártanak” eszközöket, intelligenciájuk a gyakorlati életben verhetetlen. Tudják, hogyan törjék fel a diót az autók kerekével, és képesek bonyolult, többlépcsős problémák megoldására is.

 Névre jön a „nasi” A tudományos elméleteket a Varjúház mindennapjai igazolják leginkább. -Nálunk sok tartósan sérült madár él: vannak, akik fióka koruktól nálunk nevelkedtek, és az első pillanattól kezdve látszott, hogy "maradosak" lesznek.(pl. valamilyen deformáció). 

Ővelük, törekszünk a baráti viszony kialakítására, mert valószínűsíthető, hogy több mint 10 évig együtt fogunk élni. DE hangsúlyozom, ŐK akkor is VADÁLLATOK és nem cuki-muki házi kedvencek

- ezt minden esetben tiszteletben kell tartani!!! Sokan, akik felnőttként kerültek be a rehabilitációs folyamat aktív résztvevői, lesznek a "fiatalok tanítói" szerepben.

A legtöbb madarunknak neve van, és rövid idő után meg is jegyzik azt. Ha szólok, például: "Csámpi, gyere, van itt neked valami!", akkor Csámpi jön.

 Persze jönnek mások is, mert a szemfüles dolmányosok pontosan tudják: ha Csámpi kap valamit, nekik is juthat egy-egy falat. Míg ők bátrabban mozdulnak, még az arisztokrata vetési varjak is csak a nyakukat kinyújtva nézik meg, érdemes-e egyáltalán megjelenniük a színen.

 A varjú-lét alappillére: Mindenki mindenkit figyel A varjak világában az információ érték, az élelem pedig kincs. A legfontosabb szabály: mindenki mindenkit mindig figyel. Ez a folyamatos éberség és gyanakvás a szociális intelligenciájuk alappillére. Aki nem figyel, éhen marad. Aki nem gyanakszik, attól ellopják a jussát. Az étel elrejtése és a lopkodás folyamatos játszma náluk, ahol csak a párok között létezik valódi bizalom és megosztás. 

Együtt védik a revírt. A szülők elemzik a helyzetet, és csak akkor mozdulnak, ha a  veszélyt komolynak tartják.

A Vár az én váram: Területvédelem és a „támadások”

 A dolmányos varjú szigorúan territoriális, különösen a fiókanevelési szezonban. Csak a fiatal, „szingli” varjak bandáznak,  de párba állás után leválnak a csoportról. A „varjútámadásokról” szóló hírek mögött szinte mindig szülői féltés áll: ilyenkor az embertől is elszántan védik a revirt. 

.A szülők elemzik a helyzetet, és csak akkor mozdulnak, ha a jutalom megéri a fáradságot – és a kockázatot.

 A „támadás” mint médiaszenzáció

Sajnos a tavaszi időszakban a sajtó gyakran ráerősít a lakossági félelmekre, és „horrorisztikus varjútámadásokról” cikkezik. Fontos azonban tisztázni: ami a híradásokban agressziónak tűnik, az biológiai nézőpontból csupán egy kétségbeesett szülői reflex. A média hajlamos felnagyítani ezeket az eseteket, elmosva a határvonalat a valódi veszély és a természetes védekezési mechanizmus között. Míg a szalagcímek vért és agressziót sugallanak, a valóságban a varjak leggyakrabban csak rárepüléssel, hangos károgással vagy a hajunk „megfésülésével” próbálják távozásra bírni a betolakodót. Nem vadásznak ránk, csupán a földre került, még repülni nem tudó fiókáikat féltik.

 A média által generált hisztéria helyett megértésre lenne szükség: ha egy-két hétig elkerüljük az érintett fészkelőhelyeket, a konfliktus magától megszűnik, amint a fiókák szárnyra kapnak. A félelemkeltés helyett a békés együttélés szabályait kellene népszerűsíteni. 

 Hogyan kerüljük el a konfrontációt? Ha varjút hallasz a szokásosnál magasabb hangon, hosszan kiabálni, az vészjel. Lehet, hogy nem látod a fiókát, de ő ott van.

 A tanácsunk: Távolodj el a hangtól legalább 20 méterre! NE nézz fel! Ha a varjú elindul, a sebessége miatt egy szárnysúrolás is kellemetlen lehet az arcon. Ne hadonász, és látványosan haladj ellenkező irányba, lehajtott fejjel.

 A nagy különbség: Ki etet a földön? Sok szakember sem tudja, de a dolmányos varjú eteti a fiókáját a földön is, ezért náluk a „kerüld ki nagy ívben” az alapelv. Ezzel szemben a Vetési varjú nem etet a földön! Ha egy vetési fióka kiesik, segítség nélkül éhen hal, mert a szülei nem mennek le hozzá. Őket minden esetben menteni kell! Figyelem! Ha óvoda, iskola, forgalmas út vagy kutyafuttató közelében találsz fiókát, az kényszermentés: ilyenkor a biztonsága érdekében el kell hozni.

Gyanús esetekben hívjátok a Varjúházat: 06 20 540 3442!

Rehabilitáció: Fiókák vs. Felnőttek A fióka koruktól nálunk lévők nyitottak és pimaszak, míg a felnőttként bekerültek, hozzák a vadon törvényeit és a bizalmatlanságot. Nálunk azonban egymástól tanulnak: a kicsik óvatosságot, a nagyok pedig azt, hogy a segítség elfogadható.

 Miért NE nevelj otthon varjút?  Tudom, nincs bájosabb mint egy Varjú fióka, de a tapasztalatlanság és a megfelelő hely hiánya, az "egyke"  nevelés tragédiához vezet. Az emberhez szokott (imprintelt) madár elveszíti a félelemérzetét, nem tanulja meg a saját nyelvét, és végül vagy szétveri a lakást, vagy egy szűk kalitkában végzi, megnyomorítva. A Varjúházban fajtársak között, vadmadárként nőnek fel, megfelelő, kiegyensúlyozott táplálék mellett, hogy a végén szabadon repülhessenek. 

Míg mi minden életért küzdünk, a városhatáron túl a varjakat dúvadként irtják. A mezőörök és a vadászok  láb páronként kapnak töltényt, a hivatásos vadászok se jobbak náluk, a csapdákban pedig sokszor víz és árnyék nélkül sínylődnek a madarak. A legmegrázóbb, hogy gyakran még a lőszert is sajnálják rájuk, és puskatusolással végzik ki őket.

 Mi a bűnük? Pontosan ugyanazt teszik, mint a védett fehér gólya vagy a szürke gém: élni akarnak és esznek, amit találnak. Ez a kettős mérce az emberi álszentség csúcsa. 

A Varjúház azért létezik, hogy ebben a kíméletlen háborúban esélyt adjon azoknak, akiket a társadalom csak pusztításra méltat.  

A gyérítés véres valósága– Üzenet az álszenteknek 



Ismerd meg a hazai Varjúféléket